Ablakomon kopogott valaki
egy galamb volt, egy kis kandi.
Mosolyogva néztem, de elhűltem
megszólalt, hittem már üdvözöltem.
Utazásra hívott kedvesen
szárnya alól pálca ugrott hevesen
meglegyintett engem a pálcával
hátára terelt a szárnyával.
Elindultunk felhők fölé sebesen
bevallom egy kicsit bizony reszkettem.
Mikor végre megtaláltam hangomat
megkérdeztem, hogy most éppen hova tart?
"Névnapot kell köszönteni, nem tudod?
szép szavakat rímbe szedni a dolgod!"
Szép gondolat, igaz szavak, de hibádzik
parancs-szóra kínrím lesz csak elválik.
bólogatok, a galambom meg leszáll
szép, virágos, illatos réten megáll,
háttérben szürke sziklák látszottak
a rét felett madárfiúk játszottak.

Így ébredtem, s elővettem tollamat
hogy leírjam ezt a mesés utamat.
Szavakat formál most a gondolat
mind a szívem mélyéről fakad.

Ami csak jó van ezen a világon
az most mind Tereád átszálljon.
Mosoly, öröm, apró kis ajándék
sokasulva azért már nem játék.
Kívánok hát sok minden jót Teneked
amivel szíved, lelked megtelhet!