A Világ bolyongott bennem, helyét nem találva,
mint egy árva, ki anyját sírja, siratja hiába.
Már lettem kába, sok semmiért rótt körtől gyáva,
mikor újra énrám ragyogott a remény rózsája.

Eddig nem vettem észre, csak halványan sejtettem,
újra megakad szemem a szirmok alkotta kelyhen.
Ott dobban a kincs benned, és tán egy kisebb bennem!
Utam véget ért, mit kerestem, benned megleltem...