Bolondos dallam csak szívem:
Olyan üres, mint maga a jóság.
Látod, meghajlik szelíden,
De ne hidd ám, hogy ez a valóság!
Ostobaság! Csak tintába mártott
Gondolat, melyen a féreg rágott

Nagy, üres, hasztalan lyukat
És most jóllakottan továbbállott.
Vállat rándító öntudat
Néz ránk homályosan, vádló, mállott
Arccal. De már nem vigasztal -
Pedig a ravatal terülj- asztal,
Ott majd elsirathatod hibádat:
Tudod jól, hiába már a bánat...