Az ősz s a tél kapujában
sorban nevek állanak.
Erzsébet fénylő közöttük,
ragyog, mint az őszi nap.

Előtte fák titkos fényben,
rőt levéllel, csillogón,
Mögötte a fehér hó hull,
átlépvén bús őszutón.

Óh, Erzsébet, milyen szép vagy,
mégis szeszélyes valál.
Néha reggel még ősz az úr,
de már tél van délután.

Királynője magyaroknak,
örök emlék ez nekünk.
Ámde neved nem enyészik,
egyik nagy-nagy ünnepünk.

Böbe, Zsóka, Elizabeth,
Liza, Zsike, Bözsike.
Anyánk, húgunk, nejünk neve,
míg nővérünk Erzsike.

Tüzes tekintetű Erzsók,
te hoztál fehér havat.
Mégis forró a te lényed,
s e hó még oly olvatag.

Eliz tudja, Böbe még nem,
hogy milyen a szerelem.
Kívánom, hogy névnapotok
számos, s nagyon szép legyen!

Erzsike, én megköszöntlek,
Böske néni figyelj rám!
Kívánok sok boldogságot,
ezen a szép délután!